Főtt sonka receptjei

Húsvéti főtt sonka 2013

Húsvéti főtt sonka 2013

Füstölt-főtt tarjával töltött rántott karaj. Hagymás sült máj főtt burgonyával. Blogarchívum. ▼. 2014. (345). ►. szeptember
Főtt sonka

Főtt sonka

A sonka főzőlevében elkészített főtt tojást kínálunk mellé. Nem kell más hozzá, csak cirka 1,2 kg kötözött sonka és türelem
Főtt csülök

Főtt csülök

Igazándiból a csülköt Húsvétra szántam, sonka helyett. A szándékom az volt, hogy nem főtt csülökként fogyasztom el, hanem megsütöm
Füstölt sonka bormártásban

Füstölt sonka bormártásban

A maradék vajon megsütjük a sonkaszeletek mindkét oldalát. 50 dkg sovány főtt füstölt sonka4 dkg vaj2 dl fehérbor2 dl tejszín1 evőkanál liszt2 kis fej hagyma5 szem borókabogyó1 evőkanál szárított tárkonylevél1 dl borecetőrölt borssó
Mázas sonka

Mázas sonka

A sonkát egy nagy lábasba tesszük, öntünk rá annyi vizet, hogy elfedje, és a szegfűszegen kivételével a főtt sonka hozzávalóiból mindent a lábasba teszünk
Sonka főzése

Sonka főzése

Ha a belseje már nem kemény (de még nem is főtt szét), akkor hűvös helyre tesszük, és saját levében hagyjuk kihűlni
Csirkecombbal főtt lencse

Csirkecombbal főtt lencse

20 dkg felkockázott füstölt sonka. 20 dkg felkockázott füstölt sonka. Gyorsan telnek a napok és sokszor már csak azt veszem észre, hogy sötétedik és mindjárt eljön az este, ami most már nálunk egy riutálé
Törtburgonyával töltött sonka

Törtburgonyával töltött sonka

A főtt sonkát húsdarálón ledaráljuk, és a zsemléhez adjuk. A muffinforma mélyedéseit kiolajozzuk, majd kibéleljük a sonka szeletekkel
Mézes-mázas sült sonka.

Mézes-mázas sült sonka.

Amikor a sonka puhára főtt, zárjuk el a gázt, majd hagyjuk a lében langyosra hűlni. Aztán eszembe jutott, hogy jó régen készülök kipróbálni egy mázas sült sonka receptet, de valahogy mindig elmaradt
Kalácsban sült sonka

Kalácsban sült sonka

Az alsó lapot belehelyezzük a formába, erre kerül a sonka fele, majd egy újabb lap, a sonka másik fele, és betakarjuk az egészet egy lappal
Erdélyi tárkonyos sonka

Erdélyi tárkonyos sonka

felforrósítjuk, a sonkaszeleteket kissé lepirítjuk, majd a pecsenyeléből. A sonkaszeleteket visszatesszük a mártásba, kissé összeforraljuk
A húsvéti sonka néhány arca

A húsvéti sonka néhány arca

Húsvétkor a csapattagok ragaszkodnak hozzá, hogy sonka, tojás, főtt krumpli legyen a választékban. Így a lébe a krumplihéj igen jó hatású anyagai is belefőttek
Harmonika padlizsán húsvéti sonka maradványokkal

Harmonika padlizsán húsvéti sonka maradványokkal

Még a diéta előtti időkben az alábbiakban leírt sonkakrémhez hasonló masszát készítettünk, összeforgattuk frissen kifőtt tésztával, rengeteg sajtot reszeltünk rá és kész volt a mennyei vacsora